Közösségek

MAMINTI Baba-mama klub
2016.
január
22

A Baba-Mama Klub 2015. szeptemberében indult, egy év múlva neveztük el „Maminti”-nek.

Hetente pénteken, 10-12 óráig találkozunk a Pedagógusok Művelődési Házában, a Petőfi téren.

Általában 6-7 mama vesz részt a klubban babájával. Minden alkalommal meghallgatjuk egymást, ki-milyen élethelyzetből jött, vagy éppen bemutatkozik, ha most van először. Általában ilyenkor már körvonalazódik is a téma, amiről beszélgetni fogunk ☺.

Baba-Mama Klub
2016.
január
22

Nádudvari Ritának hívnak, 1976-ban születtem. Egészségügyi főiskolát végeztem, (diplomás ápoló, szülésznő) a diploma megszerzése után azonban szociális területen, a Máltai Szeretetszolgálat Játszótér programjában dolgoztam. Itt kaptam kedvet a szociális területen való munkához.

Nádudvari Rita
364. Scarbantia Cserkészcsapat
2016.
január
26

A cserkészet 1948-as betiltását követően Sopronban az elsők között éledt újjá a 364.Scarbantia Cserkészcsapat 1989-ben.
A csapat tagjai vegyesen római katolikusok, evangélikusok és reformátusok.
A világ több mint 200 országában 38 millió, Magyarországon pedig országszerte több mint 10 000 cserkész tevékenykedik 6-tól egészen 99 éves korig melyből csapatunk egy kis szelet a maga 30-40 főjével.

364. Scarbantia Cserkészcsapat
Pedagógus Nyugdíjas Klub
2016.
február
9

2011-ben Ormosi Anikó lett a Klub vezetője; összetartó klubtársakat örökölt elődeitől. A Klub a Petőfi téren levő Pedagógusok Soproni Művelődési Házában működik, fő célja a nyugdíjas pedagógusok kulturálisan igényes kikapcsolódásának, tudományos-szakmai ismeretei elmélyítésének elősegítése. Minden héten szerdánként találkozunk, egy-másfél-két órára, melynek keretében tudományos-ismeretterjesztő előadásokat hallgatunk. Az előadásokat különböző előadók tartják, igen vegyes témakörben.

Életmód Klub
2016.
szeptember
13

Horváth-Szováti György a NyME Faipari Mérnöki Karán Okl. Faipari Mérnöki és Mérnöktanári szakon, valamint a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Karon Életmód-tanácsadó és Terapeuta szakon szerzett diplomát. Sopronban él, a lehetőségekhez mérten megvalósítható fenntartható, természetközeli és egészséges életmód elkötelezett híve.

Horváth-Szováti György
2016.
szeptember
13

Az Életmód Klubban szeretettel várok mindenkit, aki a jelenlegi, civilizációs életforma keretei közt élhetőbb életet szeretne élni.

Szoptatást Támogató Csoport
2016.
október
18

A Szoptatást Támogató Csoportot 2015. áprilisában indítottam el. Fontosnak tartom, hogy legyen egy hely, ahol mi, szoptató édesanyák beszélgethessünk, tapasztalatot cseréljünk, és együtt segíthessünk azoknak, akik tanácsra szorulnak, vagy bizonytalanok.

2016.
október
18

Borosné Bognár Petra vagyok, két kisfiú édesanyja. Dani 2013-ban, Zalán 2016-ban született.

Dani születése előtt sokat olvastam a kötődő nevelésről, a szoptatás, hordozás, együttalvás fontosságáról. Nagy hatással volt rám Jean Liedloff Az elveszett boldogság nyomában című könyve.

Borosné Bognár Petra
Babahordozó Klub
2016.
október
26

A Soproni Babahordozó Klubot 2013-ban alapítottuk. Kezdetben 4-5 lelkes anyuka látogatta a klubot, és csupán saját tapasztalatainkat osztottuk meg egymással.

Mára többen is babahordozási tanácsadók lettünk, így szakszerű segítséget tudunk nyújtani a hozzánk forduló családoknak.

A babahordozási tanácsadók anatómiai tudással, széles körű eszközismerettel és több éves hordozós tapasztalattal rendelkeznek.

Soproni Babahordozó Klub
Vándorbölcső Mozgalom
2017.
március
3

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy Sopronban útjára indul egy Vándorbölcső!

Az első Vándorbölcsőt a HáromKirályfi HáromKirálylány mozgalom indította el Magyarországon. Bölcsőket készítettek, melyeket meghatározott időnként kisorsolnak a jelentkezők között. Cél, hogy ezek a bölcsők a közösségteremtés eszközei legyenek, jelképezik, hogy a gyermekvállalás közös ügyünk.

Több vidéki szervezet is csatlakozott a programhoz, 2017-ben pedig Sopronban is elkészül a Bölcső.

A soproni vándorbölcső terve
2017.
április
20

Nagy örömmel vettük jelentkezéseteket!

Néhány tudnivaló a bölcsőről, a vándorlásról:

„A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom célja, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek. A vándorbölcső annak a jelképe, hogy a család gyermekvállalása nem egyéni feladat, hogy szeretettel, segítséggel mellettetek áll egy közösség.”

egyéni. egyedi. wahavidrupal