Tájékoztató fórum - Széchenyi Programiroda

Hírek

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 2016. június 6-án tájékoztató fórumot tartott vállalkozók és vállalkozások képviselői részére a „Gyakornoki Program pályakezdők foglalkoztatására” című pályázatról.

A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A program az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósul meg. Az Ifjúsági Garancia rendszer lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő színvonalú,
konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.

A kijelölt szakképzési centrumok közreműködése a támogató, gyakornokokat közvetítő funkció mellett a szakképzésben megszerzett tudás és készségek gyakorlati hasznosításával kapcsolatos közvetlen foglakoztatói és gyakornoki visszajelzéseket biztosít a szakképzés további rendszerszerű tartalmi fejlesztéseinek előkészítéséhez.

A rendezvényen az Ifjúsági Garancia Programról Csenteri Szonja a Soproni Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség munkatársa, a Szakképzési Centrum feladatáról Kuntár Csaba a Soproni Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese, míg a Gyakornoki Program pályakezdők foglalkoztatására című pályázati kiírásról Neuperger Szandra és Hoffer Áron a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. munkatársai tartottak előadást.

wahavi honlaptervezésdrupal