Harcz Katalin

Sonitus Scarbantiae Női Kar

Harcz Katalin - karnagy
Sonitus Scarbantiae női kar

Magyar irodalom és nyelvtan - ének-zene szakos tanári diplomámat 1993-ban szereztem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán.

Első gyermekem születése után két évvel álltam munkába a Fertőrákosi Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben magyar-ének szakos tanárként.

A tantárgyaim tanítása mellett már gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy egyszer kórusvezető legyek, saját kórusom legyen. / Zenei tanulmányaimat már a zene óvodában, majd ének-zene tagozatos általános iskolában kezdtem, ahol központi helyet foglalt el a kóruséneklés /. Munkahelyemen az akkori iskolavezetés nem sok jóval kecsegtetett, mert mint elmondták, az iskola éveken keresztül küzdött a kórussal. Munkába állásomkor igazgatóm nem is kötelezett énekkar működtetésére, arra hivatkozva, nem szeretné, ha pályakezdőként kudarc élménnyel indulnék. Ám néhány hónap eltelte után diákok kezdeményezésére alapítottam kórust. Hihetetlen erőt kaptam, és már az első év karácsonyán megszólalt kezdő kis kórusom a fertőrákosi templomban. Ez az indulás meghatározta azóta is tartó lelkes pedagógiai munkámat.1997-től állandó résztvevői voltunk az Éneklő Ifjúságnak, amelyen 1998-tól évenként arany minősítést kaptunk. 2002-ben részt vehettünk Balatonfüreden egy országos kórustalálkozón, amely azt gondolom egy falusi iskola életében óriási jelentőségű.
2004-ben második gyermekem születése után két évig megszakítottam munkámat, azon idő alatt a kórus megszűnt.2006-ban újra alapítottam a kórust, de addigra az iskola tanulóifjúsága jelentősen lecsökkent, az egyes osztályok létszáma kb.15 főre esett vissza ( évfolyamonként egy osztály ).

Fertőrákoson eltöltött éveim meghatározóak számomra mind a mai napig. Kétszer lehettem osztályfőnök. Rengeteg nehéz körülmények között élő diákot, családot, SNI-s tanulót segíthettem mind emberi, mind pedagógiai munkámmal.

2011-ben új lehetőség nyílt meg előttem sikeres pályázatomnak köszönhetően, mert felvételt nyertem a soproni Széchenyi István Gimnáziumba. Jelenleg hatodik éve tanítok ének-zenét, második éve magyar irodalmat és nyelvtant 7. évfolyamon, valamint osztályfőnök vagyok. Tavaly előtt érettségizett osztályom után jelenleg 8. osztályban látok el osztályfőnöki teendőket.
Hatalmas fordulatot jelentett ez számomra. Más életkorú diákok közé, valamint egy nagy tantestületbe kerültem. Úgy érzem, itt is könnyen sikerült beilleszkednem. Kollégáim rendkívül segítőkészek voltak. Elődöm igényes kórus tevékenységét folytatva bővítettem, alakítottam a kórust, amellyel már kétszer vettünk részt a Helikoni Ünnepségeken. Az iskolavezetés, valamint a szülői munkaközösség is mindenben segít, támogat bennünket. Iskolai, városi rendezvényeken rendszeresen részt veszünk, szerepelünk: magyar kultúra napja, október 6-i emlékünnepség, városi pedagógusnap, városi adventi ünnepség. 2012-ben vettünk részt először a Helikoni Ünnepségeken, ahol fél éves együttes munka után diákjaimmal ezüst minősítést kaptunk. 2013-ban Székesfehérváron képviselhettük városunkat az Királyi városok országos találkozóján. Diákjaimmal rendszeresen indulunk a népdaléneklési versenyen, ahol 2013-ban a Széchenyi népdalkör a megyei kiemelt arany minősítés után Budapesten az országos döntőben bronz minősítést kapott. A következő tanévben kisegyüttes kategóriában arany, egyéni kategóriában kiemelt arany minősítést kaptak diákjaim, így ismételten bejutottunk az országos döntőbe.2015-ben egyéni kategóriában arany, kisegyüttes kategóriában kiemelt arany minősítést kaptunk. Kisegyüttesünk ismét jelen lehetett az országos döntőn, ahol ezüst minősítést nyertek diákjaim.

Iskolai tevékenységemen túl két kórust vezetek még. A Fertőrákosi Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület kórusának 2000 óta vagyok karnagya, amely a hagyományőrző német népdalok éneklése mellett négyszólamú kórusműveket is megszólaltat. Legutóbbi minősítésünk 2013-ban Solymáron kiemelt arany oklevél volt.2013 októberében részt vehettünk az operakórusok rendezvény sorozatában Győrben.

2015. október 4-én, a KÓTA fennállásának 45. évfordulója alkalmából rendezett koncerten került sor Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban az idei KÓTA-díjak átadására.

A 2004-ben alapított magas rangú szakmai elismerést, a KÓTA Elnökségének döntése alapján, nemzetiségi kórus kategóriában kórusommal vehettem át.

2012 márciusa óta vezetem Sopronban a Sonitus Scarbantiae női kart, mellyel 2014 augusztusában Nyíregyházán nemzetközi kórusversenyen vehettünk részt. A kórus a neves nemzetközi zsűri előtt megmérettetve ezüst minősítést kapott.

2015. júniusában részt vettünk a Keszthelyi Dalünnepen, ahol arany minősítést nyertünk.

wahavi honlaptervezésdrupal