Alpek Lajosné

Gyapjúszövők Alkotó Köre

A Tolna megyei Németkéren születtem. Szüleimtől becsületességet, szorgalmat, a német nyelv és a zene szeretetét kaptam örökségül.

Gimnáziumban, majd a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán tanultam. Alsós gyerekeket tanítottam sok évig.

1990-ben költöztünk Sopronba. Itt vendégfogadással foglalkoztunk.

Mindkét fiunk egyetemet végzett. Két unokánk van.

2001-ben iratkoztam be a gyapjúszövők szakkörébe. Mrgtanultam és megszerettem a szövést.Sok önálló tanulással, képzésekkel igyekeztem minél jobban elsajátítani a szakma fortélyait és egyre jobb munkákat készíteni, Ebben a jó közösség is segített.

Most én vagyok a haladó csoport szakkörvezetője. 2015-ben nagy elismerésben részesített a Hagyományok Háza zsűrije. Bronz oklevelet kaptam az Élő Népművészet kiállításon.

Az alkotókörben azon vagyok, hogy tagjaink a legszebb, nekik tetsző munkákat készítsék el, és jól érezzék magukat.

2018-ban önálló kiállítást tartottam a Soproni Egyetem "Ligneum" kiállítótermében. 50 darab szövött tárggyal szerepeltem.

A Hagyományok Háza által meghirdetett zsüriztetésen évek óta részt veszek, sikeresen.

Legutóbb két szőnyegem az MMR, vagyis moder mesterremek díjat nyerte el.

2018. szeptemberétől a gyapjúszövők köreinek vezetője lettem.
6 új taggal bővítettük létszámunkat. A beiratkozott 30 fő kitartó lelkesedéssel és szorgalommal vesz részt foglalkozásainkon.

wahavi honlaptervezésdrupal